Vess egy pillantást a lábadra! Készen áll rá, hogy szégyenkezés nélkül megmutasd a világnak??
Ne bánkódj, ha ebben a pillanatban még nem vagy két csinos és ápolt lábfej büszke tulajdonosa! Hiszen hosszú hónapok óta vastag zokniban vagy harisnyában és meleg csizmában rejtjük el a lábunkat a hideg és egyben a világ elől, hamarosan azonban elérkezik a papucsok, szandálok és pucér lábak ideje.
Készüljünk fel együtt a lábmutogatós szezonra!
Az otthon is elkészíthető mediterrán sós lábfürdő lényegesen több egy kellemes pihenésnél. miközben a sós víz az áztatás ideje alatt kiszippantja a lábunkban felhalmozódott és lerakódott savakat és testidegen salakanyagokat, időt szakíthatunk tanulásra, olvasásra, vagy akár relaxálásra is.
Elkészítéséhez forró vízben oldj fel 2-3 pohárnyi mediterrán natúr kristályos tengeri sót egy lábáztatásra alkalmas tálban és önts a vízbe a hangulatodnak leginkább megfelelő Szivárvány masszázs- és fürdőolajból egy kupaknyit.
Készíts magad mellé törölközőt és zenét, újságot, keresztrejtvényt vagy bármit, ami számodra ülve végezhető kellemes időtöltés.
Amint megfelelő hőmérsékletűvé válik a víz (kb. 37°C), engedd bele a lábad. 20-30 percig hagyd érvényesülni a magad készítette bázikus közeget, hogy minél több felesleges salakanyag távozhasson, és Te frissen, vitálisan folytathasd a napot.
Ha végeztél a törölközővel alaposan töröld és dörzsöld át a lábfejed.
Miért érdemes rendszeresen bázikus lábáztatást végezni? Mert egészségünkre gyakorolt hatásai mélyrehatóak. A só egy bázikus (lúgos) közeget alkot majd a bőr és a nyirokrendszer számára. Ebben a közegben fellélegeznek a sejtek, kialakul a só hatására egy ozmotikus környezet és beindul a mérgek, a savas anyagok kiáramlása a testből. Jó alkalom lehet ez a lábfej kicsinosítására is, pedikűr, olajozás és némi masszázs bevetésével.
Amennyiben bőrgomba vagy túlsavasodás esetét tapasztalod a lábadon, akkor válaszd a BERBER Bázikus Citromos masszázs- és fürdőolaját, mert a citrom rendkívül hatékony természetes méregtelenítő, antimikrobiális és gombaölőszer!
http://www.berberbeauty.eu/spd/CPNP1180207/Citrom-Bazikus-Masszazs–es-Furdoolaj-125ml
Lápápolás extra:
A talpunk rendkívül érzékeny, számtalan idegvégződéssel ellátott testrészünk. Szükség esetén masszázzsal, a reflexpontok ingerlésével és lúgosító áztatással tudjuk befolyásolni belső szerveink, keringésünk és immunrendszerünk általános jólétét. Masszírozhatjuk magunknak is, de az élmény fokozása érdekében megkérhetjük egyik szerettünket is, hogy az extra gondoskodásban legyen segítségünkre.